
Az öregek otthona bemutatkozása
A Villa Rosa gyöngyösi öregek otthona kifejezetten a szellemi leépüléssel (demenciával, Alzheimer-kórral) küzdő időseket fogadja. Az ezekben a betegségekben szenvedő időseknek a kórházakban sokszor nincs hely, a családtagoknak pedig nincs elég idejük és energiájuk arra, hogy megoldják azt a folyamatos felügyeletet és a szakszerű ellátást, amit az egészségi állapotban bekövetkező romlás és leépülés igényelne.
A Villa Rosa gyöngyösi öregek otthonában speciálisan ezeken a helyzeteken tudunk segíteni. Szakmai tapasztalatunk és emberi hozzáállásunk segítségével hatékony egészségügyi ellátást és fokozott törődést tudunk adni az öregek otthonába költöző idős betegeknek, mindezt biztonságos és barátságos környezetben, kiegyensúlyozott, nyugodt közegben. Az öregek otthona így a demens betegek ellátását szakmailag kiemelten, az egyénre szabott gondozási módszerek kifejlesztésével és továbbfejlesztésével, az elvárásoknak megfelelő biztonságos körülmények között, lakói érdekeit figyelembe véve, megfelelő módon képes biztosítani.
Tisztában vagyunk vele, hogy a személyiség megváltozása a környezettől és a többi lakótól is nagyobb megértést, toleranciát igényel, mely az idős emberektől már nem várható el, ezért az öregek otthonában a lakók jó közérzetének biztosítását, a családias légkör kialakítását és megtartását is kiemelt feladatunkként kezeljük.
Az öregek otthona alapszolgáltatásai
A legfontosabb számunkra, hogy megőrizzük, és amennyire lehet javítsuk az öregek otthona lakóinak egészségét és testi-lelki állapotát. Éppen ezért számos egészségügyi szolgáltatás tartozik alapszolgáltatásaink közé, valamint lakóink rendszeres étkezéséről is gondoskodunk, és segítjük őket mindennapi teendőik ellátásában. Az öregek otthona alapszolgáltatásai:
- Napi 3 – 5 étkezés
- Mosás, vasalás
- Takarítás, karbantartás a lakrészekben és közös helyiségekben
- Folyamatos nővéri felügyelet
- Rendszeres orvosi ellátás
- Alapgyógyszer-ellátás
- Az említetteken kívül egyéb, méltányos térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásokat is igyekszünk kialakítani az öregek otthonában, ezekről a személyes találkozás keretében további részletekkel tudunk szolgálni, úgyis, mint a környéken fellelhető kulturális, egészségügyi, kikapcsolódási lehetőségekről.
Gyöngyös – nyugalom és biztonság az öregek otthonában élőknek
Az időskor és a szellemi leépülés sokszor hangulatingadozásokkal és búskomorsággal jár együtt, és emiatt fontos, hogy nyugodt, biztonságos környezetben élhessenek a betegek. A Az öregek otthona és Gyöngyös megadja mindezt a fokozott ápolást igénylő nyugdíjasoknak. A mintegy 30 ezer embernek otthont adó kisváros gondoskodik a nyugalomról és a csendről, miközben az öregek otthona által biztosított orvosi ellátás és a város felszerelt kórháza megadja ugyanazt a biztonságot, amire a főváros képes. Ráadásul az öregek otthona csak 80 km-re van Budapesttől, így a fővárosi hozzátartozóknak sem jelent problémát szeretteik meglátogatása.
Gyöngyös friss levegője és a környező hegyvidéki tájak jótékonyan hatnak az öregek otthona lakóira, segítik egészségi állapotuk szinten tartását. Szervezett kirándulásainkon (amelyeken természetesen nem kötelező a részvétel) lakóink megismerhetik a környék nevezetességeit, például a gyöngyösi múzeumokat, az állatkertet, a termálstrandot, templomokat, hazánk egyetlen épségben fennmaradt középkori ferences könyvtárát, és a környékbeli kirándulóhelyeket, pihenőhelyeket. Az öregek otthona személyzete gyakorlott a demens és feledékeny idősek gondozásában, és a szervezett kirándulásokon is fokozott figyelemmel és törődéssel gondoskodnak róluk.Tudjon meg még többet Gyöngyös városáról!
Demencia, az időskori szellemi leépülés

A Villa Rosa öregek otthonában kifejezetten a szellemi leépüléssel, demenciával küzdő időseket látjuk el. A hozzátartozók érthető okokból sokszor nem rendelkeznek elegendő információval a betegségről, így most röviden ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Az öregek otthona lakóinak többsége demenciával küzd. Ez azt jelenti, hogy hosszabb-rövidebb idő alatt elveszítik azokat a képességeket és ismereteket, amikre viszont nagy szükségük lenne a mindennapi élethez. Kezdetben a hozzátartozók annyit vesznek észre, hogy gyengül idős szerettük memóriája. Ekkor még általában nem okoz nagy gondot a hétköznapi élet, és nem merül fel az öregek otthona sem, mint lehetőség. Az idő előrehaladtával viszont a tünetek súlyosbodhatnak, és egészen odáig fajulhatnak, hogy a betegek már nem ismerik fel szeretteiket, nem igazodnak el a megszokott környezetben, rendszeresen elfelejtik bevenni a gyógyszereiket, vagy éppen bekapcsolva felejtik a sütőt.
Emellett búskomorság és szélsőséges hangulatingadozás is jelentkezhet. Ebben a szituációban már sokszor az öregek otthona jelenti a megoldást, hiszen a hozzátartozóknak sokszor nincs elég idejük, energiájuk és lehetőségük arra, hogy 24 órás felügyeletet és megfelelő szintű egészségügyi ellátást biztosítsanak beteg szerettüknek.
A demencia kialakulásának többféle kiváltó oka is lehet, leggyakoribb az Alzheimer-kór, de emellett például más idegrendszeri problémák, alkoholizmus, vitaminhiány, májbetegségek és vesebetegségek is okozhatják. Ahogy azt az öregek otthonában is tapasztaljuk, a demencia legtöbbször nem visszafordítható, lassan romló állapot, a betegség kezelése során a fő cél a leépülés lassítása, és a beteg biztonságának, testi-lelki jóllétének biztosítása. A Villa Rosa öregek otthonában magas szintű gondoskodást nyújtunk a demens időseknek: a biztonságos és nyugodt környezet, a rendszeresség, a szabadidős elfoglaltságok és a társas kapcsolatok kialakítása mind azt szolgálják, hogy az idős betegek egészségi állapota a lehető legjobb legyen. Cikkeinkből még többet megtudhat az Alzheimer-kórról és a demenciáról!
A bekerülés feltételei a Villa Rosa öregek otthonába
A honlapunkról letölthető, illetve az öregek otthonában beszerezhető Kérelem és Adatlap nevű nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával lehet igényelni az ellátást. A szerződéskötést minden esetben személyes találkozás előzi meg, ennek célja, hogy megismerjük egymást, részletesen átbeszélhessük az elképzeléseket és lehetőséget, és ezután könnyebben eldönthesse, hogy idős szerettük a Villa Rosa öregek otthona lakója legyen-e. Ha mindkét fél ezt szeretné, akkor megkötjük a szerződést.
Az öregek otthonában a havi térítési díj a nyugdíj 80%-ig terjedhet, amely esetében alsó határt is alkalmazunk. A havi térítési díj fizetésének bonyolításáról, módjáról személyes egyeztetés során állapodunk meg. Lakóinkat egy- vagy kétágyas, önálló fürdőszobás helyiségekben helyezzük el. A Villa Rosa öregek otthonában egy szobában legfeljebb ketten laknak, önálló fürdőszoba használattal. A lakók igény szerint saját bútoraikat is behozhatják.
A költözés során felmerülő feladatok és problémák megoldásában szívesen segítünk, legyen szó akár az anyagi ügyek intézéséről, a költözés kivitelezéséről, vagy a szükséges iratok beszerzéséről. Az öregek otthona lehetőséget nyújt határozott idejű, átmeneti elhelyezésre is, ebben az esetben az anyagi feltételek másképp alakulnak.
Egy hónap próbaidőre is lehetőség van, így ha Önnek nem nyeri el ez alatt az idő alatt a tetszését az öregek otthona, akkor lehetőség van rá, hogy az idős beteg visszaköltözzön eredeti lakhelyére. Intézményünket, az Észak-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (EGER), szakmai munkánk színvonalát a Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete ellenőrzi.





Weboldal készítés